Most, hogy a chilei bányászok ilyen szerencsésen kiszabadultak, ráadásul néhányan közülük a hírek szerint akár celebek is lehetnek, és annyi pénzük lesz, hogy el se tudják majd költeni, szóval nekik kedveskednénk soron következő kortárs műtárgyunkkal. Ezt a - hm, minek is nevezzük? - "dolgot" a madridi Reina Sofiában láttam, ami Európa egyik legjelentősebb modern művészeti múzeuma. Szóval az alábbi kép nem tévedés, nem egy hulladék-lerakónak használt régi kolostor folyosóját látjuk rajta, hanem Allan Kaprow "Yard" című alkotását, amelyet a májsztró eredetileg 1961-ben készített, és ez a mostani már a sokadik "izgalmas újraértelmezése". Az újraértelmezés ebben az esetben nagyjából azt jelentheti, hogy egy kicsit más formában és máshol hánynak egymásra használt autógumikat.
Az eredeti, 1961-es mű bizonyos szempontból hiánypótló volt: a new yorki underground galéria udvarára összehordott gumikra ugyanis a közönség felmászhatott, átrendezhette őket, így pedig akár olyan fiatal városi értelmiségiek is bepiszkolhatták velük a kezüket, akiknek máskülönben ilyesmi soha nem adatott volna meg.
Az alkotó Kaprow egyébként nagypályás figurának számít: az ő nevéhez fűzödik például a "happening" mint kortárs alkotási forma megalkotása. Hogy mi az a happening? Állítólag még a szakértők is nehezen tudják definiálni, ahogy én értem, annyi biztos, hogy az értelmetlen időelbaszáshoz van valami köze. Kaprow mester egyik happeningje a Wikipédia szerint pl. ebből állt: "Az első napon minden részvevő besározta egyik ruhadarabját, este kimosták őket tengervíz és esővíz keverékével. A második nap lekvárral kentek be egy autót és lenyalták. Este a tengerparton egymást bekenték lekvárral, a lekvárral bekent embereket elásták a homokba és várták, hogy az apály kimossa őket." (és persze nehéz elhinni, hogy közben nem toltak semmit - a szerk.). A happeningek híre aztán úgy jutott el a nagyközönséghez, hogy megírták mindenféle újságokban, a rajongók pedig leginkább azok közül kerültek ki, akik soha nem voltak ilyenen, csak olvastak róluk.
Az egész mögött az ideológia az volt, hogy a művészetet minél inkább közelítsék a valós élethez (Istenem, hányszor hallottuk már ezt is...). Maga Kaprow is - meglepő őszinteséggel - így nyilatkozott erről: "life is much more interesting than art". Annyi esze persze azért volt, hogy a "life"-ból nem a szarlapátolós részét ragadta meg, hanem csinálgatta a kis happeningjeit és művészetet tanítgatott mindenféle fancy egyetemeken. Hosszú életet élt, sok elismerést kapott és nem szenvedett hiányt.
Na, chilei bányászok: ha tudtátok volna odalent, hogy így is lehet, akkor tényleg annyira küzdöttetek volna, hogy visszakerüljetek a felszínre? :DDDD
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.