A Nagy Szénbányász Díj

Blogunkban a kortárs művészet "remekeit" kívánjuk a nagyközönség számára közelebb hozni műértő kritikáinkon keresztül. Kritikai szemléletünk alapvetően a kispolgári földhözragadtságból valamint a proletár materializmusból táplálkozik, ars poeticánkat leginkább a klasszikus "bazmeg, ilyet én is tudok!" jelmondat fejezi ki. Ha a kedves olvasó érezte már magát átverve egy műalkotás szemlélődése közben, és legszívesebben inkább szénbányába küldte volna dolgozni az alkotót, hogy megtanulja, mi az a kemény munka, akkor írja meg nekünk a szenbanyaszKUKACgmail.com-ra.

2010.06.06. 22:33 Carbonaro

Evés, ivás, dugás – egy alkotó ember őszinte életcéljai

Az alábbi műremeket Dániel küldte nekünk Berlinből, a Kunsthaus Tachelesből. A kompozíció egy üvegpohárból, két alumíniumkanálból illetve egy fából és valami agyagszerűségből összeeszkábált péniszből áll, a címe pedig az alatta lévő felirat szerint: „mangiare bere scopare”, ami azt jelenti olaszul: enni, inni, dugni. Nem, természetesen a lavorare (dolgozni), a creare (alkotni) és a contribuire a produzione (hozzájárulni a termeléshez) kifejezések véletlenül sem szerepelnek a címben, mint ahogyan a bányászcsákány, a szeneslapát vagy a csavarkulcs is valahogy kimaradtak a kompozícióelemek közül.

Mindenesetre, ha túltesszük magunkat azon a tényen, hogy ez igazándiból nem is egy műtárgy, hanem legfeljebb valami diákcsíny, amelyhez hasonlókat bármelyik iskola felsőtagozatosai naponta követnek el, szóval ha mindezen felülemelkedünk, akkor akár értékelhetjük is a – sajnos ismeretlen – alkotó őszinteségét. Végül is legalább megkímél minket a szokásos mellébeszélésről, így ezúttal szó sincs arról, hogy a műtárgy valami elvont és magasztos dolgot akarna mondani. Sőt, a kompozíció által felmagasztalt témák, mármint az evés-ivás stb. tulajdonképpen teljesen legitim és támogatandó céloknak is tekinthetők, nincs is ezzel semmi baj. Az olasz címadás mondjuk nagyon modoros (ide nézzenek, milyen nemzetközi, milyen bohém vagyok!), de hát amennyi ilyen elbaszott művészarcot bevonz a „berlini szcéna” a világ minden tájáról, még az sem kizárható, hogy az alkotó akár valóban olasz is lehet.

A Kunsthaus Tacheles egyébként is messze áll a sznob galériák világától: ez valójában egy lebontásra ítélt épület, amit még a 90-es években foglalt el önkényesen pár (élet)művész, és hát végül is, ha jól érzik magukat ott a romokon meg a szemétben, akkor tulajdonképpen kit zavarnak vele? Ööö, hát mondjuk a német adófizetőket, akik összedobják a pénzt a segélyükre, lehet, hogy egy picit. Ja, meg az épület tulajdonosát és a hitelezőit, akik a hírek szerint nemrég már a bírósági határozatot is megszerezték a romhalmaz kiürítésére. Gondolom az épülethasználatról szóló vitában a mangiare bere scopare sem épp a legerősebb érv lehetett az épület jelenlegi funkciójának fenntartása mellett…

 

1 komment

Címkék: berlin őszinte kunsthaus tacheles


A bejegyzés trackback címe:

https://szenbanyasz.blog.hu/api/trackback/id/tr222061563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása