Amikor gyerek voltam, minden kisfiú megőrült az akkoriban népszerű mini autómodellekért, a matchboxokért. Ahogy később a felnőtt életben is, a kisfiúk is két csoportra voltak oszthatók a kocsikkal való bánásmódban: volt a gondos, polirozós, törődős fajta; illetve voltak a matchbox-törők, akik ütköztették, kalapálták, rongálták az autókat. Mai művészünk feltehetően az utóbbi csoportba tartozott volna, méghozzá nagyon úgy tűnik, hogy nem is csak kisfiúként, hanem felnőtt fejjel is.
John Chamberlainről van szó, akinek a közelmúltban láttam a teljes életművét felölelő kiállítását a New York-i Guggenheim Múzeumban. Fényképet csak erről az egy, "Essex" című alkotásáról tudtam csinálni a szigorú biztonsági őrök miatt, de igazándiból mindegy is, mert a többi is ugyanilyen volt. Chamberlain védjegye ugyanis a roncsautók különböző darabjaiból összekalapált-hegesztett amorf ócskavas-halom. A közelmúltban, 84 évesen elhunyt művész ezekkel futott be, de később csinált hasonló, teljesen formátlan képződményeket galvanizált acélból, purhabból, megolvasztott plexiből és alumínumlemezekből is.
Na jó, de miért? - kérdezhetnénk. Nos, az okosok szerint Chamberlain az ún. absztrakt expresszionizmus úttörője volt a szobrászatban. Ugye az expresszionizmus eleve arról szól, hogy a művész leszarja a nézőt, mert őt csak a saját érzéseinek a kifejezése érdekli. Az absztrakt expresszionizmus ezt annyiban "haladja meg", hogy az ábrázolás figuratív jellegétől is eltekint. Vagyis: a művész alaktalan, formátlan torzókban fejezi ki önmagát - aki meg ezt esetleg nem értené, az nyilván úgyis bunkó.
Mindeközben persze maga Chamberlain nem szórakozott rosszul: az audioguide említett is valami történetet, amikor - bepiálva-benyomva - egy kalapáccsal egész éjjel ütötte egy korábban összehegesztett alkotását, majd másnaposan rájött, hogy az tulajdonképpen ettől lett igazi mestermű. A legjobb sztorija azonban kétségtelenül az, amikor egy galéria elől a közterület-fenntartók elvitték két munkáját, mert azt hitték rá, hogy ócskavas (a wikipédia szerint).
Ezért mai műtárgyunkat ezúttal nem a szénbányászoknak ajánlanánk, hanem vasazós-színesfémezős roma polgártársainknak. Végül is maga Chamberlain is ebből élt - náluk kevésbé közhasznúan, viszont lényegesen jobban.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.